36 erdélyi kistérség képviselői vettek részt a LEADER képzésen
Írta: civitas 2010. augusztus 31. kedd, 12:24
A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért 2010 júliusában és augusztusában szervezte meg a Közép- és Északnyugati Régiók részére a LEADER képzés második szakaszát. A képzés célcsoportjai a köz-és magánszféra képviselői, akik létrehozzák és megszervezik a kistérségi szintű Helyi Akciócsoportokat. E felelősségteljes munka eredményes elvégzéséhez kapott szakmai felkészítőt az a 75 személy, akik pályázati úton nyerték el a képzésen való részvétel jogát.
A júliusi képzésen magával a LEADER program filozófiájával ismerkedhettek meg a résztvevők, ugyanakkor az előadások a közösség alapú társadalmi-gazdasági fejlesztések módszereiről és szükségességéről szóltak. Az augusztusi oktatás folyamán a következő témákban kaptak szakmai segítséget:
- fejlesztési prioritások megfogalmazása;
- akcióterv kidolgozása;
- költségvetési terv elkészítése;
- kivitelezés, értékelés, monitoring.
A képzési sorozat augusztus 22-én lezárult, viszont egy elektronikus levelezőlista létrehozása által a résztvevők között továbbra is tart a kapcsolat, így egymást segítve, tájékoztatva hatékonyabbak tudnak lenni a térségfejlesztési törekvéseik.
Sikeres volt a LEADER képzés első modulja
Írta: civitas 2010. augusztus 03. kedd, 09:25
2010. július 5. és 15. között a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért megszervezte a LEADER képzés második szakaszának első modulját a Közép és Észak - Nyugati Régiókat képviselők részére.
A képzésen 75 személy vett részt 12 megyéből, illetve 36 erdélyi kistérségből. Az előadások során a résztvevők olyan ismereteket sajátítottak el, amelyek segítségével elkészíthetik a kistérségi stratégiáikat, illetve pályázhatnak majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett Helyi Akciócsoportok kiválasztására.
Az első modul keretében a résztvevők a következő témákban szereztek további ismereteiket:
- Mi a LEADER filozófia?
- Közösségi szintű fejlesztések
- Partnerség kialakítása a köz- ás magánszféra között
- Helyi fejlesztési stratégia kidolgozása. Térségelemzés
- Helyi fejlesztési stratégia kidolgozása. SWOT elemzés
Az elméleti ismeretek mellett egy egynapos tapasztalatcserére is sor került, amely keretében a Hargita megyei Homoród-Rika-Küküllő Kistérségbe látogatott el a résztvevő csoport, ahol megismerhette a térség fejlesztési stratégiáját, valamint azon kezdeményezéseket, amelyek összefogásra és együttműködésre alapulva jöttek létre és működnek mind a mai napig.
A második modulra augusztus 9. és 22. között kerül sor. Sikeres vizsga után a hallgatók a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által kibocsátott LEADER oklevelet kapnak.
Felhívás az erdélyi árvízkárosultak segélyezésére
Írta: civitas 2010. augusztus 02. hétfő, 11:31
A magyarországi árvízkárosultak segélyezése céljából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gondviselés Segélyszervezet a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre. Kezdeményezésünkhöz további szervezetek csatlakoztak.
Az elmúlt hetekben gyorssegélyezéssel, pénzbeli és természetbeni adományokkal, önkéntesek munkájával sikerült segítenünk rászoruló nemzettársainkon. Az aranyosszéki Várfalván ma egyhetes gyermektábor kezdődik, amelyben anyaországi árvízkárosult fiatalok együtt táboroznak erdélyi társaikkal. A 100 fős részvételű tábort augusztusban újabb hasonló jellegű követi Székelykeresztúron. Eddigi segélyezési tevékenységünkről a www.gondviseles.org honlapon olvasható összefoglaló.
Köztudott, hogy a közelmúltban Erdélyben is árvizek pusztítottak, amelyek Magyarlapádtól Udvarhelyszékig, Felcsíktól Háromszékig sok településen okoztak tetemes károkat. Az erdővidéki Bölönben bekövetkezett árvíz sajnos nem csak óriási anyagi rombolással járt, hanem halálos áldozatot is követelt.
Sajtóközlemény
Írta: civitas 2010. július 19. hétfő, 14:05

SAJTÓKÖZLEMÉNY
19.07.2010
A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért, együtt a temesvári Vidékfejlesztési Központtal (CAR), a temesvári EOS Románia Alapítvánnyal és a spanyolországi Abbant Alapítvánnyal közösen valositja meg a „Humánerőforrás-fejlesztés a vidéki térségekben és nem-mezőgazdasági vállalkozások elindításának támogatása” nevű stratégiai projektet.
A projekt fő célkitűzései:
- vidéki térségek humán-erőforrásának fejlesztése;
- a fenntartható fejlődés elősegítése nem-mezőgazdasági tevékenységeket folytató cégek létrehozásának és fejlesztésének támogatásával.
A projekt keretében díjmentes képzéseket szervezünk a következő területeken:
- kereskedelmi társaságok létrehozása;
- vállalkozások számla- és ügyvitelének alapjai;
- marketing-alapismeretek;
- kommunikáció;
- számítógép használata;
- üzleti terv készítése.
A projekt közvetlen kedvezményezettjei vidékiek, akik 12 kisrégióban megtartandó ingyenes képzéseken fognak résztvenni. A résztvevők úgy lesznek kiválasztva, hogy a teljes projekt szintjén belőlük:
- 72 személy félig önfenntartó mezőgazdaságot folytat;
- 36 személy fiatal munkanélküli, aki vállalkozást szándékszik elindítani nem-mezőgazdasági tevékenységben;
- 72 vidéki környezetben tevékenykedő menedzser.
A projekt kivitelezését az Európai Szociális Alap támogatja a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program 2007-2013 által, 97,9 %-ban (3.526.156,87 lej).
Kapcsolat:
Sönberger Krisztián – projektmenedzser (tel. 0264-590554; fax. 0264-590555;
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
)

Most rajtunk a sor!
Írta: civitas 2010. június 25. péntek, 20:15
A 2010. május-júniusi észak-magyarországi árvizek kapcsán élesen felidéződött bennünk, hogy ezelőtt öt évvel, az Udvarhelyszéken történt hasonló katasztrófánál példátlan nemzeti szolidaritási akció indult a kárpát-medencei magyar nemzettársaink részéről.
Sokan segítettek, ki-ki a maga tehetsége szerint, és egy segítő közösséget képeztünk, igazi nagy magyar összefogással.
LEADER képzés résztvevőinek kiválasztása
Írta: civitas 2010. június 25. péntek, 17:21
A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért 2010. július 5. és augusztus 22. között tartja a LEADER képzés második szakaszát a Közép és Észak-Nyugati Régiókban.
A képzést 4 csoportban, 12 napos időtartammal rendezzük meg Szovátafürdőn.
A program célja közösségi szereplők képzése, hogy a köz- és magánszféra képviselői partnerséget alakítsanak ki, és általa Romániában megvalósítsák a LEADER tengely intézkedéseit.
A képzésre a 203 jelentkezőből 75 személyt választottunk ki és 31-en pótlistára kerültek. A 75 résztvevő 36 potenciális Helyi Akciócsoportot képvisel 12 megyéből.
A résztvevők kiválasztási kritériumai itt találhatók.
A résztvevők listáját megtalálja itt.
Bővebb információk:
Tőtős Annamária -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
tel. 0264 - 590554
fax: 0264 - 590555
mobil: 0744 595176
Pakot Mónika -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
tel./fax: 0266 - 218481
mobil: 0726 388757
Colţul Verde la Cojocna cu ajutorul Civitasului
Írta: civitas 2010. június 12. szombat, 12:59

II. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál - Meghívó
Írta: civitas 2010. június 11. péntek, 15:03

A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért szakmai vezetésével megvalósuló Hagyományaink Gyümölcsei elnevezésű projekt keretében 2010. szeptember 23-26. között megrendezésre kerül a II. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál és nemzetközi konferencia.
A rendezvény hagyományteremtő módon kíván lehetőséget nyújtani a Székelyudvarhely környéki települések gazdálkodói számára, hogy összefogással újra méltó helyére emeljük a helyi hagyományos gazdálkodásban évszázados múltra visszatekintő régi gyümölcsfajtákat és az azokból készült termékeket. A fesztivál ideje alatt a résztvevő helyi közösségek egy kiállítás keretében fogják bemutatni a gyümölcsökből készült egyedi termékeket, egyben betekintést engedve a helyi hagyományok sokszínűségébe.
Erdélyi tanulmányúton volt az unitárius helyi fejlesztő csapat
Írta: civitas 2010. június 08. kedd, 15:42
Június 3-án lelkesen és kíváncsian indult útra Székelyudvarhelyről első tanulmányútjára az unitárius helyi fejlesztő csapat. Vidéki jó példák meglátogatása és kapcsolatépítés volt a célja a két napos tanulmányútnak. 770 km-t tettünk meg, különböző térségekbe és különböző témájú jó példákkal, lelkes emberekkel találkoztunk. Az első állomásunk Dicsőszentmárton volt, ahol az Alsó Kis-küküllőmenti Ifjúsági Szövetség képviselőivel a táborszervezésről beszélgettünk. A szervezet több mint tíz éve szervezi sikerrel meg az ádámosi szórványtábort. A második állomásunk Torockó volt, ahol helyi vállalkozó vezette be a társaságot a falusi turizmus rejtelmeibe.

Bővebben: Erdélyi tanulmányúton volt az unitárius helyi fejlesztő csapat
Sikeres projektmenedzsment- és pályázatírási képzés Székelyudvarhelyen
Írta: civitas 2010. június 08. kedd, 09:47
Az Egységes erdélyi felnőttképzés a Pannonforrás Hálózat keretén belül című, a Szülőföld Alap által támogatott projekt keretében 2010. április 27. és 2010. április 27. között sikeres projektmenedzsment- és pályázatírási képzést bonyolított le az alapítvány székelyudvarhelyi irodája.
A képzést elsősorban szervezeteknél, intézményeknél tevékenykedő, a közösségükért tenni akaró személyeknek hirdette meg, hangsúlyt fektetve az elkezdett és folyamatosan zajló vidékfejlesztési programjainkban résztvevő személyekre, szervezetekre, de elfogadtuk mindazon külső jelentkezőket is, akik megfelelő indoklással jelentkeztek.
Bővebben: Sikeres projektmenedzsment- és pályázatírási képzés Székelyudvarhelyen
További cikkeink...
- Un nou e-centru la Cojocna
- LEADER képzés második szakasza a Közép és Észak-Nyugati Régiókban
- Önt is várjuk az ONG Fest-en
- Colţul verde
- Kapcsolatok - jó tett helyébe jót várj!
- Akkreditált projektmenedzsment képzés magyar nyelven
- Közbeszerzések elinditása a stratégiai projekt keretén belül
- Új székhelyre költözött a székelyudvarhelyi Iroda
- Vállalkozói szféra fejlesztése a vidéki térségekben
- Hálózati találkozó
Oldal 1 / 4


















